Nézz bele a 1. lecke videónkba:

Az Öt részes videókurzus Ára: 15.990 Ft

“OKOSTORNA” Figyelem-, és egyensúlyfejlesztő program

A gyerekek amikor figyelnek, különbséget kell tenniük a külső és belső környezetből jövő ingerek között. Ugye, emlékszünk ilyen esetekre: Gyermekünk fészkelődik és pisilnie kell, de nagyon szeretne még velünk együtt tovább legózni? Előfordulhat, hogy az elmélyült játék közben nem ér el a mellékhelyiségbe. 

A figyelem a külső és belső környezetünkből jövő ingerek közötti szelekció. Azt, hogy az ingerek áradatából mit észlelünk, a figyelem határozza meg. Tudatosan észleljük és kiemeljük. Szoktuk sokat emlegetni, hogy erre most fókuszálok! Tehát a többi most nem fontos. Ehhez erőfeszítést kell tennünk, hogy akaratlagosan egy feladatra koncentráljunk.

Miért válaszd az Okostornát fejlesztésre?

Mozgásos játékos feladatok közben a gyerekek motivációja könnyebben fenntartható, interaktív videóinknak köszönhetően a közös mozgás segítségével pedig jobban fejleszthető, mint asztalnál, vagy feladatlapokkal.
Mozgás közben a figyelmüket meg kell osztani és egyszerre több mindenre kell koncentálniuk. Ehhez az szükséges, hogy az egyik tevékenység már automatikus legyen. Így működik náluk egy koncentrált figyelem (erre figyel) és egy figyelmi kontroll (amit ellenőriz). Mi ezt a videosorozatban sokszor gyakoroltatjuk veletek és ezekre láthattok majd sok-sok példát az egyes leckékben.

A másik nagyon fontos, mellyel mozgás közben a gyerekek nagyon jól fejleszthetőek, hogy egyik dologról egy másik dologra hogyan tudja a figyelmét ÁTirányítani.

Erre a két tényezőre MEGOSZTHATÓSÁG és ÁTVITEL helyezzük a fő hangsúlyt (természetesen a többit sem elkerülve) mely rugalmas folyamat.

Miben különbözik az Okostorna a többi piacon elérhető fejlesztő videóktól?

Videóink interaktívak

Nem kell visszapörgetni, egy időben dolgozunk Veletek

Videóink élő hatásúak

Ugye Te is jártál már úgy, hogy megvásároltál egy oktató videót, viszont érdemben nem tudtad használni, mert követhetetlen és értelmezhetetlen volt? Nagyon le tudja lombozni az embert! Mi azonban kifejezett figyelmet fordítottunk forgatásaink során arra, hogy videóink követhetőek legyenek, egyidőben tudjatok velünk dolgozni, ne kelljen a videót folyamatosan megállítani, hogy újra értelmezzetek egy-egy mozgásformát, játékot. Igyekeztünk olyan környezetet kialakítani, mintha a szobátokban mi is ott lennénk, és együtt “tanulnánk”.

Erre a video sorozatra van szüksége gyermekednek ha ezeket észleled nála:

(Segítségképpen kategóriák alá soroltuk be nektek a szempontokat, de előfordulhat gyermekednél, hogy ebből is és abból is jellemző rá.)

Szórt, felszínes figyelem (tartósságbeli probléma):
– Gyakran izeg-mozog kezeivel vagy lábaival és fészkelődik a helyén.
– Figyelme könnyen megzavarható, minden kis inger elvonja a figyelmét.
– A figyelem működését nem tudja az eredményes tanuláshoz szükséges ideig fenntartani.
– Nehézségei vannak mások utasításainak követésében, még ha megérti is, és nem ellenkezik szándékosan.
– Többszöri ismétlés sem javít teljesítményén.

Figyelemfáradékonyság (intenzitásbeli probléma):
– A feladatok elején jó, aztán fokozatosan romlik a teljesítmény.
– Nehézségei vannak a figyelem fenntartásában munka vagy játék során.
– Képtelen a figyelem megosztására, vagyis nem tud gyorsan és megbízhatóan „kapcsolgatni”.
– A figyelem és a rövid idejű emlékezet működésének együttes problémája.
– A feladat végzése során elfárad, majd abbahagyja a feladatot.
A figyelem (túlzott) impulzivitása:
– Gyakran kiböki a választ, mielőtt a kérdés teljes lenne.
– Gyakran átpártol egy félkész munkáról egy másikra.
– Nehezen tud csöndben játszani.
– Gyakran megszakítja mások beszédét, illetve közbevág.-
– Gyakran úgy tűnik, hogy nem figyel arra, amit mondanak neki.
– Gyakran elveszíti az iskolai és az otthoni munkához, illetve az egyéb tevékenységekhez szükséges dolgokat.
– Gyakran fizikai veszélyekkel járó tevékenységet végez, anélkül, hogy átgondolná lehetséges következményeit.

Az Öt részes videókurzus Ára: 15.990 Ft

Miért éri meg otthoni videós csomagunkat választani egy fejlesztőpedagógus helyett?

  1. Aktívan részt vehetsz gyermeked fejlődésében, hétről-hétre követheted gyermeked haladását.
  2. A fejlődés sikerét közösen élhetitek meg.
  3. Minőségi időt tölthettek együtt gyermekeddel.
  4. Nincs a közeledben fejlesztő központ, vagy nincs a csoportban hely.
  5. Azt javasolják, hogy előbb egyéniben fejlődjön a gyermeked, hogy később csoporthoz tudjon csatlakozni.
  6. Anyagilag jobban jártok a videókkal, ha ez is szempont.
  7. Nem kell félni, hogy szimpatikus lesz-e a fejlesztő személye.
  8. Nem kell alkalmazkodni a csoportban járó gyerekekhez.
  9. Nem kell alkalmazkodni a tanévközi szünetekhez, így amit elértek, szinten tudjátok tartani.

Ezt érdemes tudni videóinkról!

5 leckéből álló program, melyben mind a 5 lecke egyszerre elérhető.
Te döntöd el milyen ütemben haladtok. Hányszor gyakoroltok egy leckét.
Átlagosan 15-20 perces videók mert ennyit képes hatékonyan egy 5-8 éves gyermek élvezettel gyakorolni.
Egy lecke összesen 10-12 gyakorlatot tartalmaz.
Velünk együtt, egy időben tudtok tornázni.
Egy 7 éves gyermeket látsz, hogy tudja a gyakorlatokat végrehajtani.
A leckék fokozatosan nehezednek.
Fókuszban a figyelem, és egyensúlyérzék fejlesztése.
Akár egy kisebb szobában átrendezés nélkül is tudtok gyakorolni.
Minden eszközt otthoni eszközzel is helyettesíteni tudsz. Tippeket adunk hozzá.
Elmondjuk milyen a jó gyakorlat és adunk segítséget ahhoz, hogy tudsz a gyermekednek segíteni, hogy elérje a kitűzött célt.

Az Öt részes videókurzus Ára: 15.990 Ft

Fejlesztőpedagógus segít, ha elakadtok a videók során!

Ugye Te is találkoztál már azzal a problémával, hogy megvásároltál egy online videót, viszont amikor elakadtál, senki nem segített?! Nálunk ez nem fordulhat elő, hiszen az otthoni fejlesztéseteket egy szakember kíséri végig, ha beléptek a Facebook csoportunkba. Itt bármilyen kérdést feltehettek, emellett pedig minden szerdán 09:00 – 10:00 – ig kérhettek segítséget élőben és írásos formában is Fejlesztőpedagógusunktól. A csoportban olyan plusz tartalmakat is elérhettek, amelyek hozzájárulnak a tökéletes fejlesztési élményhez.

Velük fogtok együtt dolgozni!

Eszter

a vérbeli fejlesztő

Rólam

Kedvenc színem: Pasztell minden színben
Kedvenc idézetem: “Megvalósítani a lehetetlent jó móka!”
Kedvenc országom: Spanyolország
Kedvenc reggelim: Epres fehérjedús zabkása chiamaggal, lenmaggal, kendermaggal, mandulatörettel és mazsolával.
Kedvenc házimunkám: Rendrakás
Ami lenni akartam gyerekként: sebészorvos
Ez lett belőlem: Családi vállalkozásban megvalósított gyakorlott magánóvoda fenntartó és online fejlesztő pedagógus

Norci

maga a Brand

Rólam

Kedvenc színem: Lila
Kedvenc mondatom: Megyünk hétvégén valahova?
Kedvenc hobbim: A barátnőmmel a kertben játszani.
Kedvencem ebédre: Paradicsomleves betűtésztával és tonhalas tészta reszelt sajttal.
Kedvenc házimunkám: Az íróasztalom rendezgetése.
Ez leszek, ha nagy leszek: Óvónéni
Titok rólam: Este szeretek sokáig fent lenni de reggel nem szeretek felkelni.
A vállalkozásban a szerepem a videókban szereplés és a gyerekek motiválása a játékra, mozgásra, „tanulásra”.

Ha online fejlesztesz, 70%-ot spórolsz!

Ebben a video csomagban összesen 5 leckét találtok. A gyermek mozgásfejlesztésének egy heti díja: 1 599 Ft. A kívánt fejlődés elérésehez javasoljuk, hogy heti 2 alkalommal tornázzatok.

Ellenben, ha csoportos foglalkozásra viszed, akkor:

Mozgásfejlesztő foglalkozás díja csoportos óra keretén belül: 4 500 Ft/ óra

Mozgásfejlesztés esetén, csoportos órán is heti miminum két alkalom szükséges a kívánt eredmény eléréséhez. Így a heti díja a gyermek mozgásfejlesztésének összesen: 9000 Ft.
5 hét alatt összesen: 45 000 Ft.

A megtakarítás 70%, melyből akár további csomagokat tudsz vásárolni gyermekednek.

Az idegrendszer érését segítő mozgásfejlesztésekhez hosszabb idő kell, mely minimálisan 1 év. Ennek megfelelően alakítjuk ki változatosan csomagjainkat, hogy az OKOSTORNA csomagok feladatainak begyakorlása után, többféle otthon is gyakorolható videós csomagokból tudjatok választani, és ezzel egy komplex, egymásra épülő, változatos mozgásfejlesztésben vegyetek részt, mely sokkal több, mint az idegrendszer érését segítő gyermek mozgásfejlesztés.

A csomagfajták különböző részképességek fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, de egymással kombinálhatóak és nincsen kötelező sorrend, hogy vásárolhatóak meg.

Ez alól kivétel az OKOSTORNA Alapozó csomag, mely minden gyermek számára javasolt, a biztos alapok elsajátításához.

Az Öt részes videókurzus Ára: 15.990 Ft

Honnan tudod beszerezni a videókban használt eszközöket?

Szeretnénk segítséget nyújtani azoknak is, akik nem akarnak, vagy nem tudnak kifejezetten fejlesztő eszközöket vásárolni, számukra egy hátizsáknyi fejlesztő csomagot állítottunk össze. A termékek hátizsákban, vagy egyesével is megvásárolhatóak.

Miért előnyös ez a megoldás?

1 ) Nem kell nagy eszközöket otthon tárolnod

2) Szem előtt tartjuk a környezetbarátabb megoldásokat

3) Költségkímélőbb

4) A készlettel akár utazhatsz is, nem foglal nagy helyet

Eszközcsomag ára: 11.990 Ft 

Hátizsák tartalma

6 db babzsák

6 db érzelem kártya

2 db lufi

6 db betűs kártya

2 db gumilabda

1 db tároló doboz

1 db gumikötél

2 db fehér kendő

6 db állatos kártya

2 db terápiás lufi

15 db kiskocka

piros-zöld korong

HÍRLEVÉLRE FELIRATKOZÁS

Ha szeretnétek értesülni a legújabb mondókákról, ötletekről, akciókról, tartalmakról, akkor iratkozzatok fel hírlevelünkre.

Kapcsolat

Horváth Eszter – fejlesztőpedagógus

+36 30 / 619 4140

info@smilingkids.hu

Elérhetőségi idősáv: Egész évben
H-P 8-18 óráig